Anabellának hívnak. Sok éve már, hogy részesülve az isteni kegyelemben embereken segíthetek.

Már gyerekkoromban is érdekelt az ezotéria, és a mágiák. Mindig is tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni, de más irányba vitt az élet, illetve a szüleim se támogatták a dolgot, mivel a nagymamám gyógyító, és nekem nem akartak ilyen életet. Akkor ebből én még semmit nem értettem, mi az, hogy ilyen életet, milyet? Nagy pofon kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ez az én utam. A férfi, akit szerettem, elhagyott. Ekkor csináltam életem első szerelmi kötését, mivel úgy voltam vele, hogy vagy sikerül, vagy inkább meghalok. Nem volt vesztenivalóm. 2-3 hét múlva már együtt voltunk, és ezúttal tudtam, hogy ez már végleges lesz, és nem ilyen se veled, se nélküled mint azelőtt. Nagyon boldogok vagyunk a mai napig is, pedig annak idején ez teljesen elképzelhetetlennek tűnt.

De a történet sajnos nem teljesen rózsaszín…

Ezután kezdtem el komolyabban foglalkozni mágiákkal, egyre többet tanultam, majd ez vált az életem értelmévé. Eleinte csak ismerősöknek segítettem, aztán mivel ennek híre ment, egyre csak jöttek és jöttek az emberek. Ekkor derült ki, hogy igazából még mindig a középkorban élünk, mert a faluban elkezdtek tőlem félni az emberek amikor megtudták ezt. A gyerekeimmel senki nem játszott, a többi gyereket tiltották tőlük. Amikor megláttak, elfordultak az emberek, mintha ott se lennék. A régi barátnőim, akikkel együtt nőttünk fel, már nem álltak szóba velem. Ekkor értettem meg azt, amit anyukám mondott mindig, hogy nem akar nekem ilyen életet. Most már tudom. Én se akarnék a gyerekemnek. Ezért próbálták mindenáron elnyomni gyerekkoromban a képességeimet, ezért mondták, hogy butaság és ne foglalkozzak vele.

Nem volt más lehetőség, elköltöztünk 200 km-re, és úgy döntöttünk, hogy nem élünk tovább így. Itt senki nem tudja, hogy mivel foglalkozom. Nem magam miatt, mert én már megszoktam. Azt nem akarom, hogy a családomat megbélyegezzék emiatt, és féljenek a gyerekeimtől. Nem akarom, hogy így nőjenek fel.

De ez az én életem, ezt szeretem csinálni. Ez az én utam, hogy segítsek az embereknek, mert hiszek a jóságban és a szeretetben. Hiszem, hogy minden ember jó, csak vannak akiket olyan fájdalom ért, amin nem tudnak túllépni és emiatt látszanak rossznak. De mindenkin lehet segíteni, legalábbis meg kell próbálni.

 

Ide kattintva tudsz írni nekem, vagy az email címemre: anabella.magia@gmail.com